Adventi koncert és Betlehem szentelés - Beszámoló

Címkék: Általános

Igencsak magas színvonalú művészi előadásnak lehettek fül- és szemtanúi azok, akik kilátogatottak a Batéi templomban tartott Adventi koncertre.

A Kaposvári Zenekedvelők Egyesületének Kórusa igazi adventi, ünnepváró hangulatot teremtett előadásával. Zsalakó Ernő, polgármester úr köszöntőjében ki is tért rá, hogy igen megtisztelve érezzük magunkat, hogy egy ilyen híres és elismert kórus elfogadta kis közösségünk meghívását .

A koncert után a hagyományoknak megfelelően a Szent Kristóf szobor mögötti térre vonultak az érdeklődők, ahol Bálint Gábor plébános úr megáldotta a falu Betlehemét, és vele együtt Baté minden lakóját. Kiemelte, hogy ez a falu „él”, mi sem bizonyítja ezt jobban ez a mai és más hasonló rendezvények, amelyeken ő is szívesen vesz részt.

Az áldás után a Közművelődési és Hagyományőrző Egyesület jóvoltából Szeretetvendégség fogadta a kilátogatókat.

Itt is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Közművelődési és Hagyományőrző Egyesület azon tagjainak, akik a Betlehem megépítésében aktív szerepet vállaltak, Bőzsöny Sándornak és családjának a forralt bor és a tea elkészítéséért, a Baráth családnak a Falu Karácsonyfájának felajánlásáért, valamint az Önkormányzat közfoglalkoztatottjainak, akik a Betlehem építésében, valamint a Szeretetvendégség lebonyolításában is aktívan kivették részüket.

Kapcsolódó anyagok