Nyárbúcsúztató

Címkék: Általános

Tisztelt batéi állampolgárok, hölgyeim és uraim!
Gyermekek, ifjak és felnőttek!

Ezennel meghívok minden érdeklődőt a 2013. augusztus 24.-én 14:00 órakor kezdődő
„NYÁRBÚCSÚZTATÓ” rendezvényre

Nyárbúcsúztató programja (253406 bájt)

A Batéi Közművelődési és Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére a képviselő-testület úgy döntött, hogy ez évben is kerüljön megtartásra a falu legnagyobb szabású közösségi rendezvénye. Az új formában tartandó falunap változatlanul gazdag programot kínál, igyekszik feledtetni a falu költségvetésének szűkös lehetőségét.

A munkanapra is tekintettel, zömmel a délután kezdődő és az éjszakába nyúló eseményekkel korosztályok szerint is igyekeznek a szervezők a jó hangulat és a kellemes kikapcsolódás feltételeit megteremteni.

Horgászverseny, az utcák csapatai közötti kispályás foci villámtorna, játszóház és gyermek ügyességi versenyek, íjászat, tábortűz melletti zenés szalonnasütés, majd utcabál képezi ez évben a program gerincét. A nemes vetélkedés győztesei díjazásban részesülnek.

Kérem, tekintsék át a programkínálatot, válasszák a leginkább kedvükre valót, vegyenek azon részt, vagy biztassák sikeres részvételre szeretteiket.

 

Örömömre szolgál, hogy Baté önkormányzata és a helyi civil szervezetek összefogása töretlen, a közös erőfeszítés lehetővé teszik hagyományaink ápolását, fejlesztését.

 

Minden érdeklődőnek, résztvevőnek felüdülést, kellemes kikapcsolódást kívánok a szervezők, a képviselő testület és a magam nevében

 

Zsalakó Ernő

polgármester